Barion Pixel

Partnereink

2017-ig számos budapesti, vidéki és külföldi étteremben, boltban elérhetőek voltak a boraink, de családi okok miatt (az első kislányunk érkezése) az idő és energia átcsoportosult, és a mennyiségeket is át kellett gondolnunk – mivel meggyőződésünk, hogy az érlelt fehérborokaink komplexitására érdemes éveket szánni. Mivel ez komoly logisztikával és tárolási követelményekkel jár, a minőség megőrzése érdekében kevesebb palackmennyiséget készítünk, mint amennyit a területeinkről szüretelünk.

Így jelenleg boraink fő terjesztési helyszíne a Borteraszunk májustól októberig, illetve a Webshopunk, mely természetesen egész évben elérhető.

A fenti mennyiségkorlátozás mellett azok a Partnereink megmaradtak, akikkel a kezdetek óta együtt dolgozunk, és akik kínálatában büszkeség látni évek óta a borainkat. És mert köztük vannak viszonteladók, előfordulhat, hogy olyan helyen is találkozhattok a borainkkal, amiről mi sem tudunk, ezért nem szerepelnek a listában. 🙂

Közülük is kiemelnénk “Csendes-társunkat” az alsópetényi Prónay-kastélyt. Nemcsak azért, mert családi szálak is összefűznek bennünket, hanem mert “bortrezor”-ként náluk még fellelhetőek a mi kínálatunkból már sajnos kifutott, érlelt tételek is. Boraink akár előre egyeztett borkóstoló keretein belül, egész évben megtalálhatóak kínálatukban. Szeptembertől borvacsora sorozatot is indítunk közösen, részletek az alábbi oldalon.

BALATON és környéke

  • PLÁNE BORTERASZ, Badacsony

  • PAMPETRICS Borkereskedések

  • BAZALTCSEPP, Badacsony

  • CSIKI ABC, Ábrahámhegy

  • 84 BISZTRÓ, Kapolcs

  • KÁLI ART INN, Köveskál

  • KÖZÉRT BÁR, Káptalantóti

  • VIGADÓ BOROZÓ, Badacsony

  • VINOTEK & WINE BAR, Hévíz

BUDAPEST

  • RADOVIN Borkereskedések

  • A BOR

  • ZENGŐ BÁT

  • VINOWONKA – Csokoládé és Borbár

  • BÖLCSŐ BAR & FOOD

  • BORBÁZIS Borkereskedés

Várunk vissza később

Az oldalon alkoholtartalmú italok találhatóak, ezért csak 18 éven felüliek tekinthetik meg.

Elmúlt már 18 éves?
Are you over 18 years old?

A Csendes Dűlő Szőlőbirtok elkötelezett a kulturált italfogyasztás mellett. Az oldalon alkoholtartalmú italok találhatóak, ezért megtekintéséhez meg kell erősítenie, hogy elmúlt már 18 éves.